CÉG TÖRTÉNETE

A Norma Nyomdász Kft. egy családi vállalkozás, működését 1990. február 1-jén kezdte meg Hódmezővásárhelyen. Fejlődése folyamatos, melynek záloga az ügyfelek elégedettségén kívül a lépésről lépésre elv és a tisztességes piaci magatartás betartása. Ennek köszönhetően cégünk területe a kezdeti 100 négyzetméterrel szemben mára 2000 négyzetméterre növekedett, gépparkunk értéke pedig az eredeti 1 millió Forintról közel 1 milliárd Forintra bővült. Ekkora fejlődést elérni tisztességesen azonban csak jól felépített, időtálló stratégiával lehetett.

Cégünk azzal tűnt ki a szürkeségből, hogy a megoldandó problémákat sosem teherként, hanem megoldandó kihívásként kezelte és ügyfeleink igényeit - melyek nem egyszer embert és technikát próbáló speciális igények - a rugalmasság mellett minőségi munkával igyekezett és igyekszik kielégíteni, mely rendkívül jó reklámnak bizonyult. Cégünk a szokásos reklámok útján nem, csak ügyfelek ajánlásai alapján szélesítette ügyfélkörét, mely ügyfélkör mára Magyarországon kívül az Európai Unió közel 20 országából tevődik össze és büszkén állapíthatjuk meg, hogy ügyfeleink 90%-a visszatérő partner.

Mindeközben cégünk a mai napig is az alapítók kezében maradt és folytatja fejlődését.

Rostás Pál és Rostásné Rácz Irén
Ügyvezetők

 

KAPCSOLAT

  • Telephely & Iroda
    Rárósi utca 10.
    H-6800 Hódmezővásárhely
    Hungary
    Tel.: +36 62 244 499
    Fax: +36 62 241 249
  • E-mail
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
  • Nyitvatartás
    Munkanapokon 6:00 – 16:00

A Norma Nyomdász Kft. weboldalainak böngészésével Ön beleegyezik a sütik használatába Részletek